2. nap: 2016. 08.12. (péntek)

Ez a nap már nem indult olyan korán, 11 körül bementem az egyetemre, a Student Union Officeba, ahol megvettem a Survival Package-et, amiben van ágyneműhuzat, tányér, evőeszköz, pohár, bögre, lábos, serpenyő. Rákérdeztem és szerencsére már tudtak adni finn SIM kártyát, de azt még nem néztem meg, hogy hogy működik. 

Délután találkoztunk a városközpontban a diákmentorommal, egy barátjával és a másik cserediákjával. Nagyon szimpi a másik lány, ő osztrák, Juliának hívják. Medical Pharmaceutical Technologies szakon van és itt végzi a gyakorlati félévét az egyik laborban. 

Miután sétáltunk egyet a városban és megnéztük a kikötőt, bevásároltunk estére, hogy tortillát készítsünk a diákmentoromnál, Riittanál.

Otthon két kutyus várt minket és Riitta férje. A kutyusok iszonyú cukik és játékosok voltak, főleg a pici, aki még kölyökkutya. Próbáltam lefotózni, de mivel örökmozgó, így nehéz volt álló helyzetben elkapni, hogy ne mosódjon el a kép. :D Remek kis este volt, megettük a tortillát, majd egy speciális finn desszerttel kínáltak minket, amit ők főleg húsvétkor esznek. Ez rozsból készül, konkrétan úgy néz ki, mint egy kanál kaki, amit megszórnak egy kevés cukorral és leöntik tejjel. Nagyon örülök, hogy megkóstolhattam, de nem hiszem, hogy túl sokszor fogok ilyet enni. :D

IMG_20160812_210838copy.jpg

Egy kép az estéről:

SAM_3255resized.jpg

Legelöl ül Riitta, a mentorunk, a kép bal oldalán a férje, jobb oldalon egy barátja, Lauri, az asztal túloldalán pedig Julia, asz osztrák cserediák.

A vacsi után felsétáltunk a helyi hegyre, a Puijo dombra, a szintén finn specialitással, a Long drinkkel a kezünkben, ami leginkább az ízesített sörre hasonlít. Nagyon vicces, hogy 0.568 literes a kiszerelése. :D

long drinkcopy.jpg

Ezen a dombon van a síugró pálya és szép a kilátás a városra. Már este nem volt niytva, de egyszer mindenképp fel szeretnék menni a toronyba is, ami a domb tetején van.

SAM_3257resized.jpgSAM_3263resized.jpg

A kutyusok:

IMG_20160812_205103resized (2).jpg

IMG_20160812_190704resized.jpg