2017. 02. 12.

Az egyetem egyenlőre tetszik, hamar kapok választ a kérdéseimre a nemzetközi irodától, szép a környzet, van mindenhol víz automata, tanulóasztalok lámpával és árammal ellátva.

Már voltak gyakorlataim, kedvesek a tanárok, szimpatikusak és befogadóak a csoporttársaim. Egyenlőre egy 4. éves, 8. szemeszteres csoporttal voltam együtt, de ha megengedik, akkor fogok járni gyakorlatokra 7. szemeszteres csoportokkal is. Itt ugyanis van keresztfélév, sokan februárban kezdik az 1. szemeszterüket.

A csoport akikkel eddig voltam 8 főből áll, hárman az Egyesült Királyságból, ketten Svédországból valóak és van még egy fiú Hollandiából és egy másik Finnországból. Én vagyok a nyolcadik. Aranyosak, hívnak mindenhova, már voltam velük kétszer ebédelni és egyszer bulizni is. Azonnal úgy kezeltek, mint a csoport szerves részét. Felvettek a Facebook csoportjukba és a WhatsApp chatbe is.

Nem panaszkodom, eddig jó dolgom van. :)

Az egyetemen kezelhetek pácienst, aminek nagyon örülök. Egy kicsit persze izgulok, hiszen a csoportom már rutinos ebben, ők már 3 féléve kezelnek. Lesz komplex fogászat órám, fogpótlástan, gyerekfogászat, fogszabályozás, fül-orr-gégészet, orális betegségek, gyerekgyógyászat, általános és maxillofaciális sebészet, gyerek orális és maxillofaciális sebészet és ha minden jól megy még orosz órám is. Mindösszesen 11 tantárgy, 23 kredit. Magamnak sakkoztam össze egy órarendet, amiben lesznek gyakorlataim 7. és 8. szemeszteres csoportokkal is, még nem kaptam választ, hogy engedélyezik-e, de nagyon reménykedem. Egyenlőre lelkes vagyok. :)