2016. 12. 21.

Már 2 hete vége a lappföldi kiruccanásnak és időközben haza is jöttem Magyarországra lassan egy hete, de ezt a részt semiképp nem szeretném kihagyni a blogomból. Előző postomban írtam a norvég kirándulásról, de mivel azt még Lappföldről írtam, így további élmények is vártak a következő napokban. Hétfőn, december 5-én Husky safarira mentünk. Sokáig tanakodtam, hogy megér-e nekem egy kis szánkózás 70 €-t, de nem bánom, hogy bevállaltam. Nem valószínű, hogy valaha lesz még részem ilyen élményben Lappföldön, így azt gondolom, hogy megérte. 2 csoportra osztottak minket (egy busznyi embert), az első csoport ment először szánkózni, addig mi fotózhattuk a kutyusokat, megkaptuk az instrukciókat a szánok vezetéséhez, valamint vendégük voltunk egy kis teára és mézeskalácsra. Sose gondoltam volna, hogy ennyire izgatottak a huskyk ha futhatnak. Előre figyelmeztettek minket, hogy a szánozás előtt ne készítsünk közös fényképet a kutyákkal, mert túlságosan izgatottak, viszont majd a safari után nyugodtan lehet, akkorra kicsit megnyugszanak. Valóban így volt. Ugattak, csóválták a farkukat, egymásra ugráltak. Ki voltak kötve, vagy pedig a féket kellett fogni a szánon, hogy ne induljanak még el.

Amikor végre ránk került a sor, én vezettem először a szánt és Dorina ült, majd félúton cseréltünk. Izgultam az elején, mert nem tűnt túl egyszerűnek 6 gyors husky vezetése, teljes testsúlyommal álltam a féken indulás előtt, hogy el ne húzzanak minket idő előtt.

A szánozás után volt lehetőségünk fotózkodni velük, ekkor már tényleg nagyon türelmesek voltak, látszik, hogy hozzá vannak szokva a turistákhoz. :D

Délután megint csináltunk közösen ebédet a cottageban, majd estefelé (4-kor :P) cross country sízni mentünk, vagyis magyarul sífutni. Mint minden sportot, ezt is szerettem volna kipróbálni, de nem ez lesz az én sportom. :D Ha nem -25°-ban kéne űzni, hanem mondjuk lehetne kellemes tavaszi vagy őszi időben, remek sportnak tartanám, mert viszonylag élvezhető és igazán kimerítő. Télen viszont nekem nem túl szimpatikus, hogy kimelegszem, majd megfagyok. :D A sima downhill ski, a sílesiklás, vagy a snowboard is sokkal izgalmasabb. Mindenesetre örülök, hogy kipróbáltam. Pláne azért, mert járt hozzá -igaz kis jogkiegyenlítés ellenében- spa használat, ami keddre, vagyis az utolsó napra nagyon jól jött, ugyanis az apartmant el kellett hagynunk 11-ig, de a buszunk csak délután 4.kor indult. Ezt a pár órát sokkal kellemesebb volt egy jó kis meleg helyen eltölteni (még ha a finn fürdők nem is olyan nagyon melegek), mint kint mászkálni a -25°-ban. :)

Na de ne szaladjunk annyira előre, hiszen még nem is meséltem a legszebb helyről amit Lappföldön láttam. Utolsó este volt egy hivatalos búcsúbuli a helyi diszkóban. Már sokat hallhattatok tőlem a sarki fényről, amit augusztus óta izgatottan figyeltünk mindannyian, hogy mikor magas rá az esély, hogy láthatjuk is. Én is, de a legtöbben Rauhalahtiból valahogy mindig lemaradtunk róla, de azzal nyugtattuk magunkat, hogy majd Lappföldön láthatjuk, hiszen ott szinte minden másnap látható. Valóban láttuk első nap Dorinával és Jankával, amit csak a szerencsénknek köszönhetünk, mert eltévedtünk hazafelé és amikor épp megtaláltuk a házikónkat, ott pompázott előttünk a szép zöld fény az égen. Ez azonban nem volt az az igazi amit a képeken lehet látni, így minden este kimentünk újra, meg újra, hogy hátha aznap látni fogjuk. Így történt a diszkóban is, hogy összetalálkoztam a kuopioi lakótársammal, Kasiaval, aki mondta, hogy ők épp most látták, gyönyörű volt. Így gyorsan otthagytuk a diszkót, hogy elmenjünk sarki fény-nézőbe. :D A társoság nagy része hamar feladta, hiszen semmit nem láttunk, majd négyen Laura, Natalie, Janka és én tovább sétáltunk. Pár kör után Natalie és Laura is hazamentek, majd Jankával ketten kerestük tovább. Felmentünk a sípálya tetejére ahová egy lépcsősor vezet fel az erdőn keresztül. Na és ez az a hely amiről tulajdonképpen elkezdtem ilyen messziről közelítve írni. Ez valami álomszép volt, nem tudom miért, de a Kisherceg jutott róla eszembe, mert olyan volt, mint egy teljesen más bolygó. A fák annyira tele voltak hóval, hogy egy apró zöld rész sem látszott ki belőlük. Csodával határos módon, a szürkület és a -25° ellenére sikerült lefényképeznem. Talán nehezen hiszitek el, de a legtöbb mobiltelefon és fényképezőgép nem bírta a hideget, egyszerűen kikapcsoltak. Nagyon büszke vagyok az én kis gépemre, hiszen egyszer sem hagyott cserben. Íme hát néhány kép:

Végül ugyan a sarki fényt nem láttunk, de nagyon boldog vagyok, hogy felmentünk a hegy tetejére, ezt a látványt sosem felejtem el. :) A kis sétánk után pedig még visszamentünk Jankával a diszkóba is. Vicces volt a bejáratnál elkezdeni levenni a sok réteg nadrágot és pulcsit, hogy végre csak a bulis ruhám maradjon rajtam. :D Egy egész szatyornyi ruhát adtunk le a ruhatárban a kabátaink mellé.

Összességében remek utazás volt ez is, nagy mázlista vagyok, hogy ide is eljuthattam. :)