2016. december 2-6.

Végre eljött a várva-várt lappföldi utazás is. Pénteken hajnal 2-kor indultunk az egyik másik cserediákközpontból, így megkértem Dorinát, hogy nála várhassam meg a busz indulását, mivel az én utolsó buszom otthonról 23:20-kor ment. Szerencsésen végigaludtam az egész utat, aminek csak annyi lett a következménye, hogy köszönhetően az egy pózban töltött 6, majd további 4-5 órás utazásnak, még mindig fáj forgatnom a fejem. :D Kicsit elaludtam a nyakam... Ennek ellenére örülök, hogy tudtam aludni, így kicsit sem unatkoztam és nem is fájt a fejem az úton. Reggel 10-re érkeztünk Rovaniemibe, ahol először az Arktikum múzeumba látogattunk el, majd a Mikulásparkba, ahol találkozhattunk az igazi Mikulással.

Ezek után bevásároltunk a Lidlben, mivel Leviben, a célállomásunkon minden drágább és önellátó az út, így magunknak kell főzni. Mondanom sem kell, hogy 7 emberre, 4 napra nem volt könnyű eldönteni, hogy mit és mennyit vegyünk, ráadásul két lány vegetáriánus, így még ezzel is számolni kellett. Azt gondolom, hogy elég jól és gyorsan sikerült döntést hozni és bevásárolni, persze majd az út végén kiderül, hogy elég-e vagy netán túl sok-e amit vettünk. 

Este 7-8 körül érkeztünk Levibe, elfoglaltuk a gyönyörű cottage szállásunkat, ami tulajdonképpen egy kis házikó mindennel felszerelve, szaunával, mosogatógéppel, mosógéppel, hálószobákkal, kandallóval, TV-vel...

Egy jó kis sütőtökleves után jól felöltöztünk, hogy sétálgassunk egy kicsit és adjunk egy esélyt magunknak, hogy láthassuk a sarki fényt. Nagyon örülök, hogy kimerészkedtünk és szerencsésen eltévedtünk, mert így a szállásunktól 2 percre megpillantottuk végre a zöld csodát az égen, vagyis az aurora borealist. Sajnos még nem sikerült képet csinálni róla, hamar eltűnt, de minden nap ki fogunk menni, hátha megint szerencsénk lesz.

Szombaton a norvég skibotn falucskába látogattunk el, hogy gyönyörködhessünk a tájban és, hogy megmártózhassunk a Jeges-tengerben. Valójában az út úgy volt hirdetve, hogy a legfontosabb célja a kirándulásnak a jeges-tengeri úszkálás, de én ezért biztos nem fizetnék, maximum ha ők fizetnek nekem, akkor elgondolkozom rajta, hogy belemerészkedjek. :P Végül is úgy döntöttem, hogy csatlakozom a lányokhoz, nem csak azért, mert egyedül maradtam volna itthon, hanem azért is, mert nem hiszem, hogy valaha visszajövök csak azért, hogy láthassam a Jeges-tengert és a norvég fjordokat. Nagyon örülök, hogy elmentem, iszonyatosan szép volt a táj, megtapasztaltam a -28°-ot és még bizonyítékom is van róla, hogy beledugtam a lábam a Jeges-tengerbe. :D

Este megint elmentünk sétálni, de most nem volt olyan szerencsénk, hogy megint láthassuk a sarki fényt, de nagyon jót csúszkáltunk a hódombokról, meg felmásztunk a sípályára és a felvonó alatt csúsztunk le a sínadrágunkon. Ezek után kihasználtuk a szállásunk adta lehetőséget a szaunázásra, majd megmártóztunk a hóban. Azt hiszem kezdek akklimatizálódni a finn szokásokhoz. :D

A vasárnapom teljesen szabad volt, a lányok közül négyen elmentek rénszarvas-szános programra, majd este hótalp-túrára. Én egész nap a képek válogatásával és blogírással próbáltam utolérni magam. Elmentünk sétálgatni itt a falucskában.