Anya látogatóban

2017. 04. 12-17.

Ha már Finnorzságban nem tudott meglátogatni anya, a rigai látogatását már az én indulásom előtt elkezdtük szervezni. Az érkezésem utáni hetekben meg is vettük a repülőjegyét, gondosan kiszámolva, hogy mikor lesz mindkettőnknek elegendő szabadideje, valamint mikor lesz olyan az idő itt a Baltikumban, amikor már akár a téli kabátomat is haza lehet vinni. Habár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, húsvét és tavasz ide-vagy oda, itt akkor is esik a hó és igenis tél van, de mi remekül éreztünk magunkat. :) Anya lelkesen írt minden napról egy-egy nagyszerű beszámolót, íme:

"Közlekedés: eljutás Rigába

Rigába el lehet jutni közvetlen légijárattal, Airbaltic légitársoság repül,1..jpg hetente kb. 5 nap. Mivel a repülő este indult, így nyugodtan végigdolgozhattam még a napot. Lehet A Finnairrel vagy Aeroflottal is Helsinki vagy Moszkva átszállással menni, februárban a jegyvételkor ezeknek az ára 72 ezer forint volt, a közvetlen járat 48 ezer forint, viszont mire kifizettem (bőrönd, kártyásvásárlási díj – csak a bitcoin ingyenes) ez is volt 56 ezer forint. A beszállásnál érte az embereket meglepetés, mivel ez egy légcsavaros kis gép, egy Bombardier gép volt.

A repülőn előbb ültem, mint az első osztály, 1C helyem volt. Igaz csak 1 utas volt az első osztályra, így neki volt asztala és kapott kaját és kifizetett egy vagyont. Itt a neten a helyválasztás úgy történik, hogy ha választasz helyet (nagyobb lábhely, ablak – lehet az együtt is?), akkor fizetsz érte, ha nem, akkor, a gép adja. Így lett az enyém 1C.

Elvileg van buszjárat is, 30 óra az utazási idő. Nőnapra lett volna olyan akció, hogy ha a Nőnap hetén veszik meg a hölgyek a jegyet, félárat fizetnek.

1.nap megérkezés

Adusa már várt, csepegett az eső. Böröndre kellett várni 20 percet, de ki volt írva, hogy pontosan mikor jönnek a bőröndök. Sima városi busszal jöttünk haza egyenesen a kolihoz vagy 9 megálló, onnan pedig 5 perc gyalog. Adusa a negyedik emeleten lakik, szerencsére „oroszul”,orosz elnevezés szerint, mivel nincs lift. Oroszországban és itt Lettországban is, a magyar földszint az már az 1. emeletnek számít. 

Szálloda – kollégium

2.pngElvileg a koli egy 3 csillagos szálloda, de ténylegesen egy koli. Itt havi bér van és gyakorlatilag csak egyetemisták laknak. Viszont nagyon jó helyen van, a neve is utal erre: Brigde Hotel, a legnagyobb Daugava híd lábánál, a ParkInn szálloda mellett, 15 percre a belvárostól. Közelben 8-10 busz, troli van, villamosjárat megállója van, mindenhová könnyű eljutni. 1 és 2 személyes szobák vannak, az 1 ágyasoknál általában 2 szobához van zuhanyzó, wc. Az épület viszont új (felújított), szerintem 2-3 éve max, minden tetszik. A földszinten és az 5. emeleten van konyha, mindenkinek van egy kis polcrésze, ahová a nyersanyagait tudja rakni, illetve van 2 nagy hűtő, ami dugig van, így szükséges egy pici bérelt is a szobában. Abból is látszik, hogy a felújítás nemrég fejeződhetett be, hogy szükség szerint még pótolnak, változtatnak, pld. plusz szekrény került még a konyhába a lakóknak, a folyósokon is lett egy szekrény vasalónak, porszívónak, hátsó ajtóra is került zár.

2. nap

Reggel nagyon fújt a szél, elindultunk megnézni a belvárost. 2 templom, 2 múzeum a mai mérleg. Az első múzeum ingyenes volt, igaz nem is sok volt benne, ez az úgynevezett 3 barát háza. Az egyik meglátogatott templomban elvileg vannak koncertek is. Amik hosszabb koncertek, azokról kiderült, hogy énekkar, mi pedig az orgonát akartuk meghallgatni, mivel több, mint 6 ezer sípja van, ami ritkaság. De van koncert 12-től is, igaz csak 20 p4.jpgerc. Közben elmentünk egy másik templomhoz, amiről a neten olvastam, hogy onnan indul a húsvéti körmenet 11:30-tól pénteken. Próbáltam megtudni, hogy merre megy, hát azt a vezető dönti el, de általában mindig egy úton érinti a központ templomait, de nem mondja meg előre merre szokott menni. Ja meg nézzük meg, ha még ilyent nem láttunk, meg jöjjünk ide az elejére.

Így visszamentünk a koncertre, 20 perc 10 EUR, utána még sétáltunk a templom udvarában, erre megyünk vissza, és már csak simán játszanak az orgonán, mindenféle koncert belépő nélkül, csak a normál jegyért.  Utána még elmentünk a piacra szétnézni. Délután egy kicsit kisütött a nap, este vásárlás egy Spar jellegű nagy boltban.


3. nap: kirándulás Rundale.

Ez kb. 80 km Rigától, de át kell szállni 12 km-re  a végcéltól. EIMG_4787.JPGlmentünk az első busszal, elértük a korábbit. Megérkeztünk Bauskasba, onnan csak 40 perc múlva lett volna busz, ez nem olyan sok, de visszafelé vagy  csak 13:25-kor vagy 16-kor van busz ide, így megnéztük a taxit, előtte már a jegypénztáros is mondta az árat, így elmentünk taxival 10 Eur. Ezt a kastélyt a lettek Versailles-inek mondják, tényleg nagyon szép. Mikor megyünk a bejárat felé, egy csoport van, fotót csinálnak, de az épületbe nem mentek be, nyitáshoz képest meg csak 30 perc telt el, még nem végezhettek. Nincs is nyitva? Nyílik az ajtó, 10 méterre már van egy élő ember, azt mondja nyitva, pénztárban megvesszük a jegyet. Még egyedül vagyunk a kastélyban, jól lehet fotózni. Visszajövünk a 13:25-ös busszal Bauskasba, ott is van elvileg egy váracska-kastélyocska, de pont a nagypéntek miatt nincs nyitva, így 35 perc múlva jön busz Rigába, eljövünk vele. 6.jpgEste egy pincebárba megyünk, mennénk, hát tele-tele emberekkel. A csilláron még nem ülnek, de pld a folyósón is van szék, ott is ül 2 ember. Néhányan megvették a sörüket és kijönnek az épület elé. Ez lett (lett- a nemzetiség és nem a múlt idő) élőzenés hely, vagy 5 helyiségből áll, 300 ember biztos volt benne.


 4. Nap

Tegnap odaraktuk a sonkát főzni, így most azt veszem ki, tojást főzök, no meg Adus alszik, így a földszinten lévő konyhában írok. Kinézve az ablakon látom, hogy esik a hó. Közben bejön a takarító néni, dicséri Adusát, hogy milyen jól nevelt, illedelmes, kedves lány, dagadok a büszkeségtől J

Elindultunk reggel, még mindig esik a hó. Nem nagy pelyhekben, van ahol megmarad, van ahol nem, de hó. Elmentünk megnézni Adus egyetemét, de zárva volt az ünnepre. Utána egy lett vásárban voltunk, helyi készítésű dolgokat árultak, elsősorban élelmiszereket. Adus kinézett ingyenes városnéző sétát, mert Stocholmban nagyon tetszett neki, így déltől egy ilyenre megyünk. Előre a program nem ismert, Rigaiak szemével a belváros.  Itt pont egy pravoszláv templomtól indultunk, még volt idő a városnézésig, így megnéztük, hogy hozták a kosarakat tojással, húsvéti kaláccsal megszenteltetni (szerintem időnként az összegyűlt kosarakat megszentelték, majd utána újra az újakat, azaz nem volt időpontja.) Mivel már akkor is hideg volt, így bementünk egy teázóba teával melegedni, meg ettünk hozzá sütit.

7.jpgElkezdődött a séta, az elején majd egy félórás bemutatkozás. összesen 1 óra 20 percig bírtunk, utána otthagytuk, mert egyre jobban esett a hó. így visszafelé mentünk, mert arra felé volt a szálloda, amelyiknek a tetején volt skylinebar a 26. emeleten. Nagyon szép panoráma. Ott én kipróbáltam a Riga balsam nevű helyi alkoholt forró feketeribizlilével keverve, Adus meg lattét ivott. Szerencsére közben kicsit jobbak lettek a látásviszonyok, csomó képet csináltunk. Utána sétálás. Akartunk színházba menni, de az informirodában az mondták, hogy elég olcsó a jegy, no meg egy csomó szabadjegy is van, így nem biztos, hogy annyira jó. Így nem mentünk, de mivel már éhesek voltunk, így elmentünk szusizni. Annyian voltak, hogy vártunk 15 percet, hogy helyet kapjunk. Közben kisütött a nap, így elmentünk sétálni, viszont közben jöttünk rá, hogy már elmúlt 6 óra és a múzeumok zárva vannak, pedig még jól sütött a nap.

Közlekedés – google maps a barátom

Nagyon jó helyen lakik Adusa, vagy nagyon jó a közlekedés Rigában.

Első meglepetés, hogy a reptérről (igaz nem is esik ki nagyon a városból a reptér), számozott busszal is be lehet jönni és pont a diákszálló mellett megy el.

Több villamos, troli is jár a közelben, így8.jpg általában nem is kell átszállnunk, hogy valahová eljussunk. Egyébként meg bárhol járunk a google maps mutatja, hogy milyen közlekedési eszközzel honnan hány perc múlva tudunk eljutni, legfontosabb, hogy tudjuk – és azért jobb lettül -, a cél nevét. Még este is 10 percen belül volt tömegközlekedés.

Egyébként Rigában nincs metro - elvileg tönkretette volna a belvárost a metro -, de van villamos, troli, busz. A villamosok nagyon nagy része régi, a trolik újak, modernek. Nagyon sok a korosabb női vezető.

Távolsági buszra előre neten is meg lehet venni a jegyet, a buszpályaudvar jegypénztárában vagy már magánál a sofőrnél. Mikor beáll a busz az indulási helyre, elvileg számozás alapján szólítja a sofőr az utasokat. A számok elvileg helyet jelentenének, de gyakorlatban ez annyi, hogy aki hamarabb száll fel, oda ül, ahova akar és így telnek fel az ülőhelyek. 

Népek, nemzetiségek

Vannak a hivatalos statisztikák és van a tapasztalat. Riga fele lett másik fele orosz, viszont majd mindenki beszél oroszul, legalábbis a 40 év felettiek, illetve akinek a munkája ezt célszerűbbé teszi. Összesen 1 múzeumi teremfelügyelő srác volt eddig, aki nem beszélt oroszul. Gondolom a fiatalok között azért több van, aki nem beszél. Elsődleges idegen nyelv az angol, az egyetemisták tényleg beszélnek is, a többiekről nincs tapasztalatom.9.jpg

Nem illik leírni, de az oroszok segítőkészebbek, kommunikatívabbak. Az egyik taxisofőr mondta, hogy ő lett elvileg, de inkább azt mondja, hogy vegyes, mert a lettek irigyek. Neki észtes vezetékneve van, de már az, hogy kitől, a történelem homályába vész. Igen, egy kicsit fenn hordják az orrukat a lettek.


5. nap

Reggel a Néprajzi Múzeumba vettük az irányt. Egy nagy területen elfekvő skanzen, ahová összegyűjtötték Lettország népi építészei emlékeit. Nagyon jó volt sétálni a fák között, nézegetni a házakat, házacskákat, hogyan éltek a régiek. A skanzen területén 5 malom is volt, az egészen picitől az óriásig, illetve a teljes épülettel a szél irányába forduló, illetve volt egy a lovak által működtetett.

10.jpgÖsszességében majd 130 épület, a tájékozódást egy térkép segítette, amit kértünk a bejáratnál és különböző színű számok jelentették a tájegységet/népcsoportot.

Itt a skanzenben népi húsvétolás is volt, azaz az itteni szokásokat elevenítették fel. Tojásfőzés hagymahéj színezékkel, illetve tojástörés. Voltak népies játékok, hintázás. Húsvétkor nagyon fontos a hintázás, a városban is több helyen hintát állítottak fel, és a gyerekeken túl a nénik és bácsik is sorba álltak, hogy a nagy hintán hintázzanak. Kirakodóvásár, gyerekeknek játékok, kézműves foglalkozások, és mondanám, hogy lacipecsenye, de nem, itt saslik és más helyi ételek, sör, fázósabbaknak kávé és tea.

Ma végre reggeltől sütött a nap, így én melegebbnek éreztem a levegőt, de a reggeli fagyra, illetve a max. 4 fokra figyelmeztetett a befagyott kis kacsaúsztató tó. Most jöttem rá, hogy Riga azért elég nagy város, a központból kifelé fél órát buszoztunk és csak akkor értük el a város szélét, ahol a skanzen volt. És gondolom itt is az elővárosokba is számtalan ember kiköltözik, kertes házak még a skanzenen túl is.

Visszaérve a városba még az Óvárosban11.jpg mászkáltunk volna, de a húsvét miatt és az összevissza nyitva tartás miatt a mi két épületünk zárva volt. Az egyik egy koncert miatt, a másik a húsvét miatt. Itt légy okos. Gyakorlatilag minden nyitvatartást egyenként kellene/kellett volna leellenőrizni. Így elmentünk abba a bárba, ahová valamelyik nap nem sikerült bejutni. Nyitás utána 50 perccel már nem sok szabad asztal volt, igaz még nem volt olyan érzésünk, mintha a csillárról is emberek lógtak volna.

Kivételesen hamarabb hazaértünk, így egy jól megérdemelt szunyókálással zárjuk a délutánt. Este pedig már pakolás.

6. nap

Még délelőtt elmegyünk 2 épületet megnézni, ami a nevezetességek közé tartozik, majd piacolás. Ebédfőzés, majd irány a reptér. Korán reggel sütött a nap, most megint esik a hó. Csökkentett programra indulunk  :)

Nagyon rákezdett esni a hó, egyre jobban, majd a végén már igazi hópelyhekben, szinte, mint télen nálunk ritkán (gondolom itt nem ritkaság). Majd hirtelen abbamaradt, ki-kisüt a nap. Egy kis vásárlás azért sosem árt.

Minden rendben, időben kiértünk a reptérre. Várom a repülőmet. Késést jelentettek be, így a repülős újságban szereplő statisztika, hogy nagyon pontosak megdől. 5 repülős tapasztalatból 2 késés.

SAM_8334.JPGMég 2 és fél hónap és Adusa is felszáll a hazafelé jövő repülőjáratra. Nagy dolog, hogy bevállal 1-1 szemesztert különböző külföldi egyetemeken.  Teljesíti az ottani elvárásokat, hiszen minden egyetemi rendszer más, más sorrendben tanulnak, más elvárások vannak. És ezt úgy, hogy a magyar egyetem, bocs de mást nem tudok mondani, csak azt hogy pökhendiségből nem hajlandó azokat a tantárgyakat elfogadni, amivel tudná évveszteség nélkül folytatni itthon az egyetemet. Bár  Adus próbálta, sokat levelezett az érintett egyetemekkel, a tantárgy leírásokon túl részletesebb leírásokat is kért. Szóval nagyon büszke vagyok rá!!!